Az este megint nem tudtam aludni, így a tévézés és dohányzás igen egészséges kombinációja mellett döntöttem. Hajnalban egyszer sikerült elvonatkoztatni, de akkor sem futotta alvásra, "egy gondolat bánt engemet" szituáció alakult ki. Azon morfondíroztam, hogy vajon, ha tévézés közben dohányzom - ami köztudottan emeli a vérnyomást - akkor az agyam vérellátása megnő-e, és, ha igen, akkor ez befolyásolja-e a mindeközben a készülékben látható reklám feldolgozását. Elképzeltem ahogy nikotin és/vagy pótcselekvésfüggő kétgyermekes családanyák a reggeli elkészítése után, felturbózott aggyal ülnek a karácsonyra vásárolt lcd elé, és szentül hiszik, hogy a teleshopban bemutatott gyümölcscentrifuga tényleg jól funkcionál, mitöbb, meg is rendelik.

 

Eddig tartott az "idilli" állapot, megint megkörnyékeztek azok a bizonyos nyugtalanító gondolatok melyeket már nem tűrhetek meg magamban, ki kell, hogy űzzék belőlem. Kilenc körül a bőrfotel engedett, így kimehettem a mosdóba. Majdnem elcsúsztam valami vörösborban áztatott törölközőn amikor beléptem, de sikerült megkapaszkodnom az ajtófélfában. A tükör elé lépve konstatáltam, hogy karikák és lilás elszíneződött erek vannak a szemem körül, a jobb mutatóujjam pedig besárgult a dohánytól. Szappanoztam meg vizeztem kicsit, meg kell adni a módját, ha az ember kimegy az utcára.

 

Amint kiléptem a gangra megcsapta az arcom az a komisz decemberi mínusztíz. Duplára zártam az ajtót és a lépcsők felé indultam. Útközben - nem direkt, de tényleg - benéztem a szomszéd ablakán. Csak egy elmosódott képkocka maradt meg: a függöny tétován félrehúzva, bent a fűtőtest mellé húzódva hintaszékben kuporgó vékony öregasszony pipázik. Megint elzárták a gázt.

A lépcsőn lefelé menet belémnyilallt a fájdalom. Vissza akartam menni, berúgni az ajtót mint valami hős, karjaimba kapni az öreglányt és átvinni magamhoz ahol meleg van meg tud egyenesen ülni. Most és ma, nem. Ma mégegyszer, utoljára magammal kell, hogy foglalkozzak.

A bérház előtt undorító tömegbe botlottam. Üzletember az óráját nézegeti és a menő aktatáskájával löki egyre előrébb és előrébb a feltorlódottakat, kisgyereknek az arcában három könyök - mondjuk őt nem hibáztatom -, és a sok meghatározhatatlan ide-oda siető. Hál' istennek csak pár sarkot kell sétálnom. Két tömbbel arrébb már jobb a helyzet, be is tértem egy kisközértbe cigit venni. Három szálat hagytam magam mögött mire odaértem az elé a semmitmondó fémajtó elé ahova igyekeztem. Félig a földbe volt süllyesztve, félig mintha a ház fala támasztotta volna. Izgatottan kopogtam, de fegyelmezetten. Nem akartam mutatni, hogy mennyire be vagyok tojva. Vagy egy percig nem történt semmi, úgyhogy rágyújtottam.

Mire elnyomtam a dekket és újra kopogni szerettem volna, mozgolódást hallottam bentről, kulcsok csörrentek és az ajtó kinyílt. Beléptem a föld alatti járatba, de nem láttam senkit. A folyosót a falról lógó kis villanykörték fénye nyaldosta amik még himbálóztak. Valamiért természetesnek vettem, hogy az ajtót nem kell becsuknom magam után, így a hosszúkás szoba túlsó vége felé indultam. Egy kicsi, fehér, kör alakú helyiségben találtam magam egy asztallal, melynél ült egy férfi. Mellette mindenféle fura berendezés ami világít meg halkan prüntyög és egy ágyszerű szék aminek hátra lehet hajtani a támláját. A férfi kalapja alól, és borostája mögül szólalt meg.

- Foglaljon helyet!

Óhaja szerint beleültem a kényelmesnek egyáltalán nem mondható ülőalkalmatosságba és szólni próbáltam, de közbevágott.

- Törlésre jött, jól tudom?

Mintha valami ismeretlen erő kutyulta volna össze az elmém, csak bólogatni volt erőm.

- A papírmunkát már korábban elintéztük, tud az eljárás kockázatairól, úgyhogy kezdjünk neki!

Mellém lépett és elkezdte leszíjazni a kezeimet. Mikor kellően szorosnak találta a csatokat, a homlokomat is a székhez rögzítette és valamiféle érzékelőt ragasztott a közepére, pár centivel az orrnyergem fölé. A szék alá nyúlt és egy pillanat múlva már félig fekvő helyzetben találtam magam. Azt mondta lazítsak és a gépeken gombokat nyomogatott.

A masinák fokozatosan, egyre hangosabban zúgtak. A zúgás már-már fülsüketítő volt. Amikor úgy gondoltam, hogy, ha még egy kicsit is erősödik megsüketülök, egyszer csak megszűnt.

 

Végtelen, sötét térben találtam magam. Mintha a távolban a tenger morajlana. Egyszer csak ismerős női hangra lettem figyelmes.

- Mi lesz így velünk? 

Amint a mondat véget ért, már meztelenül feküdtem régi hálószobám padlóján egy pokrócba csavarva, szorosan ölelve A nőt, sötét hajából akkori létem apró üzemanyagrészecskéit szipkázva. Arcával nem fordult felém, a falnak beszélt.

Mintha csak saját életre kelt volna a testem, az izmok, inak görcsösen rándultak össze és olyan erővel szorították az imádott testet, hogy az hamarosan összetört, és darabkái üvegcserépként szabdalták széjjel a húsom. Felkelni nem tudtam, a belőlem szivárgó nyálkás lötty úgy megtöltötte a szobát, hogy már csak úgy tudtam levegőt venni, ha a hátamra fordultam. Rövid idő múlva fuldokolni kezdtem, rángattam a fejemet mintha érne bármit is az ellen ami hamarosan következik. Óvatosan kúszott be orrlukaimon a gyilkos folyadék, és mire megtöltötte a tüdőmet, már csak a tudatom pislákolt, testem feladta.

Tízezernyi, sőt több százezernyi emlékkép cikázik a szemem előtt: 

Kisgyermekként a kertben hintázom és kacagok, sörrel koccintok a barátaimmal egy kocsmában, egyedül kávézom az erkélyen egy nyári reggel, éjszaka egy erdei patakban fürdöm.

És ezekből a képekből másodpercenként látok körülbelül százat, mégis értem és élem mindegyiket. A sokadik kép után bántó fehér fény telepszik a szemeimre és mintha egy erős kéz cibálná az elmém. Furákat gondolok. Kenyérpirító,rajzszög, Baba sampon. Érzem a sampon illatát és az ízt amikor a szádba kerül véletlen. 

 

Arra ébredek, hogy egy kör alakú szobában fekszem valami kényelmetlen széken és egy ismeretlen, kalapos férfi szíjakat old rólam. Felülök, kicsit zúg a fejem.

- Ne aggódjon, a fejfájás hamar elmúlik. Itt ez a boríték, minden benne van az újrakezdéshez.

Letéptem a kezembe nyomott boríték tetejét. Volt benne egy pénztárca, kocsi és lakáskulcs, meg néhány fénykép a hátoldalukon nevekkel. A férfi kivezetett egy hosszú folyosón és egy fém ajtón át az utcára, majd becsukta mögöttem a kaput.

Fogalmam sincs ki vagyok és mit keresek itt, de valahogy ez mind nem is nyugtalanít.